Ma sokat gondolkoztam a megcsaláson.
Én még soha nem csaltam meg senkit, és nem is hiszem, hogy valaha, is elő fog fordulni, nem fér bele az értékrendembe. Sokszor még attól is lelkiismeret furdalásom van, ha csak a szemeimmel vetkőztetek le egy férfit, ha csak a képzeletemben játszok vele, miközben valaki más áll mellettem, vagy csak egyszerűen vár otthon.
Nem tudnék megcsalni senkit, mert én csak olyan mellett tudok megmaradni akit szeretek, különben idegesítene az illető. Ha pedig én valakit szeretek, akkor meg se fordul a fejembe, hogy valaki mással legyek úgy, az egész világot elvakítja a szerelem ragyogása, még ha az fájdalmas is. Észre se veszem, ha egy nagyon jó képű srác megy el mellettem, mert olyankor senki mást nem figyelek, csakis ő járhat a fejemben.
Ha már elgondolkozok azon, hogy milyen lenne valaki mással, akkor már ott baj van.
Persze nem azt mondom, hogy még nem fordult ilyen elő, de akkor vagy vég lett a kapcsolatomnak, mert hallgattam a hangra a buksimban, hogy "hoppá, neked máson jár az agyad, lépj le!", vagy tett azért a társam, hogy visszakerüljön a helyére a szerelmem a képzeletbeli trónomra a szívemben.
Valahogy a férfiak könnyebben csalják meg a nőket, mint fordítva. Azt hiszem ez azért van, mert nekik a sex egy sokkal ösztönösebb dolog, mint a nőknél. Legalábbis nekem ahhoz szerelem kell, hogy az jó legyen, nem elég a vágy.
Így a férfiak sokszor magyarázzák is ezzel az "esetet", hogy csak elragadta a hév, csak beindult benne a vad, vadásznia kellett, de nem jelentett ez neki semmit, ugyan úgy a barátnőjét szereti.
Nem hiszem, hogy én ezt meg tudnám bocsájtani. Úgy gondolom, hogy ha valaki igazán szereti a másikat, akkor nem lenghet ki még egy nagyon vonzó ajánlat miatt sem.
Különben is ennél még az én büszkeségem is nagyobb. Nem tudnám elviselni, hogy ennyire megaláztak, földbe tiportak és ami a legfontosabb, ennyire pótolható vagyok?!
Pedig már rég nem vagyok egy büszke ember. Sokszor ereszkedtem már le a földre, csak azért, hogy bizonyítsam az érzéseimet. Nem hiszem, hogy megérte megalázkodni, meztelenre vetkőzni, hogy lássa a lelkem valóját. Miért is érte volna meg, ha ugyan úgy eldobta magától, így csupaszon még jobban fáj, mélyebb sérüléseket okozott a földre érkezés, mintha lett volna egy réteg rajtam, ami megvédhet....
Én még soha nem csaltam meg senkit, és nem is hiszem, hogy valaha, is elő fog fordulni, nem fér bele az értékrendembe. Sokszor még attól is lelkiismeret furdalásom van, ha csak a szemeimmel vetkőztetek le egy férfit, ha csak a képzeletemben játszok vele, miközben valaki más áll mellettem, vagy csak egyszerűen vár otthon.
Nem tudnék megcsalni senkit, mert én csak olyan mellett tudok megmaradni akit szeretek, különben idegesítene az illető. Ha pedig én valakit szeretek, akkor meg se fordul a fejembe, hogy valaki mással legyek úgy, az egész világot elvakítja a szerelem ragyogása, még ha az fájdalmas is. Észre se veszem, ha egy nagyon jó képű srác megy el mellettem, mert olyankor senki mást nem figyelek, csakis ő járhat a fejemben.
Ha már elgondolkozok azon, hogy milyen lenne valaki mással, akkor már ott baj van.
Persze nem azt mondom, hogy még nem fordult ilyen elő, de akkor vagy vég lett a kapcsolatomnak, mert hallgattam a hangra a buksimban, hogy "hoppá, neked máson jár az agyad, lépj le!", vagy tett azért a társam, hogy visszakerüljön a helyére a szerelmem a képzeletbeli trónomra a szívemben.
Valahogy a férfiak könnyebben csalják meg a nőket, mint fordítva. Azt hiszem ez azért van, mert nekik a sex egy sokkal ösztönösebb dolog, mint a nőknél. Legalábbis nekem ahhoz szerelem kell, hogy az jó legyen, nem elég a vágy.
Így a férfiak sokszor magyarázzák is ezzel az "esetet", hogy csak elragadta a hév, csak beindult benne a vad, vadásznia kellett, de nem jelentett ez neki semmit, ugyan úgy a barátnőjét szereti.
Nem hiszem, hogy én ezt meg tudnám bocsájtani. Úgy gondolom, hogy ha valaki igazán szereti a másikat, akkor nem lenghet ki még egy nagyon vonzó ajánlat miatt sem.
Különben is ennél még az én büszkeségem is nagyobb. Nem tudnám elviselni, hogy ennyire megaláztak, földbe tiportak és ami a legfontosabb, ennyire pótolható vagyok?!
Pedig már rég nem vagyok egy büszke ember. Sokszor ereszkedtem már le a földre, csak azért, hogy bizonyítsam az érzéseimet. Nem hiszem, hogy megérte megalázkodni, meztelenre vetkőzni, hogy lássa a lelkem valóját. Miért is érte volna meg, ha ugyan úgy eldobta magától, így csupaszon még jobban fáj, mélyebb sérüléseket okozott a földre érkezés, mintha lett volna egy réteg rajtam, ami megvédhet....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése