NANA

A kedvenc animém a Nana :)

(Aki nem ismerné a történetet, annak itt egy kis leírás róla :http://nemcsakmangak.blogspot.hu/2010/09/nana-anime.html)

De miért éppen ez, miért van ekkora hatással rám?

Ha meghallok belőle egy zenét rögtön gombóccá szűkül a gyomrom, azt érzem, hogy sírnom kell vagy éppen elnevetem magam rajta :) 

Nem egyszer néztem meg, már nem is tudom pontosan, hogy hányszor láttam, de minden egyes megnézésekor kapok valami újat általa.

De akkor miért is pont ez a történet? 

Két húszon éves lány próbálkozása az életben. A két Nana teljesen más egyéniség, én mégis mind a két lánnyal azonosulni tudok.

A fő témája a szerelem...

De melyik lehetek Én?  A csapongó, mindig szerelmes Hachiko, aki virágról virágra száll, vagy a hűséges Nana, aki 2 év után is ugyan úgy szereti a rég nem látott férfit?

Szeretnék inkább Hachi lenni, hiszen ő boldogabbnak tűnik...

Nana mindig szenved Ren miatt, én nem akarok többet szenvedni, elég volt belőle! De mégis mindig jár az agyam, és a szívem más felé húz. Nem tudom mennyi idő kell ahhoz, hogy teljesnek érezzem magam, hogy úgy érezzem, hogy egyedül is képes vagyok elérni dolgokat.

Bár lehet, hogy nem is kell egyedül lennem? Támaszkodhatok másokra is? Egyáltalán meg tudnék bízni még egyszer egy férfiban? Az biztos,hogy nagyon nehéz lenne, de próbálok bizalommal fordulni az emberekhez.

Az a bökkenő ebben, hogy nem igazán tudom még, hogy hol van a határ, mennyire nyílhatok meg másoknak a nélkül, hogy ne értsenek félre, vagy ami még ennél is fontosabb, ne használjanak ki?!

Azt hiszem, mégsem vagyok bizalmas az emberekkel, ha ez jut eszembe először, hogy ki akarnak használni, de félek mindenkitől, mert túlságosan megégettem már magam...De hát minél hamarabb bekötjük a sebet, annál jobb :)

De kinek is mondhatom el azt, hogy mit is érzek valójában? Rettegek attól, hogy nem beszélhetem ki magamból az érzéseimet, mert ha nem oszthatom meg másokkal azokat, akkor magányosnak érzem magam. 

"Szeretnék mélyen a szemedbe nézni és mesélni neked mindenféléről. Hiszen amikor valaki más arcát fürkészed, az olyan, mint mikor saját magadat vizsgálod. Ha félrenézel, azt jelenti, vesztettél. És én nem akarok veszíteni."

De ki az az ember, aki erre a "legalkalmasabb"? Egy olyan ember, akit még nem is ismerek személyesen, de mélyen belelátok a lelkébe és tudom hogy igazán megérthet engem? Vagy inkább azoknak kellene igazán megnyílnom, aki bármikor megfoghatja a kezem? Lehet, hogy közel engedhetek magamhoz több embert is, vagy az  lenne a legjobb ha mindent magamba fojtanék? 

Csak abban vagyok biztos, hogy nem akarom a saját terheimet egyedül cipelni, de másra sem akarom az egészet rakni, hogy ő szakadjon meg alatta,de cserébe én is szívesen ajánlom fel a vállam másoknak.

Bár lehet, hogy egyszerűen nem is kéne ilyesmin gondolkoznom, elég ha Maru maru-t táncolok, vagy idióta kecskéket nézek a neten, és a rossz kedv már el is illant, még jó, hogy vannak olyan emberek is az életemben, akik képesek bármikor megnevettetni :D  Remélhetőleg egyszer olyan férfi is lesz az életemben, aki szintén képes lesz erre :)

Na de Nanától teljesen eltértem...:D 

 Lényeg, hogy mindenki nézzen Nanát, ha szeretne sokat nevetni, sírni, kikapcsolódni vagy engem jobban megismerni :P