Tegnap ötlött fel egy gondolat, nem saját, csak egy hosszú telefonos beszélgetés indította el bennem az eszmefuttatást. Igazából barátnőm mondta el a saját problémáját, amit végig hallgatva teljesen magamra ismertem.
De ez a kis bevezető után, aminek értelme nincs, le is írom a lényeget :D
Rájöttem, hogy nekem nem is egyértelműen a szeretet hiányzik az életemből, mert van aki szeret, van akit szerethetek. Igaz nem szerelemről van szó, de mégis van aki felhív, hogy elmondja, hogy mi van vele, van akivel esténként beszélgetek, van olyan ember, akit tényleg érdekel, hogy mi van velem és nem csak felszínesség miatt, hanem, mert tényleg szeret.
Persze hiányzik a szerelmes is, az ölelések, hogy valakihez hozzábújhatok, de legfőképpen a motiváció hiányzik. Engem egy kapcsolat előre visz, ha jó az a kapcsolat, ha nem, de van kiért dolgoznom. Ha arról van szó, akkor azért tanulok, hogy a másikkal aludhassak a sikeres vizsga után, vagy csak azért, hogy örömet okozzak neki, hogy büszke legyen rám. Magamért nem tudom megtenni ugyan ezt. Most nincs kiért küzdenem, nincs kinek bizonyítanom. Ülök egyedül napközben a szobámban és tanulok, de hiába bámulom a sok latin szót, egyszerűen nem érdekel. Pedig máskor se tartottam érdekesebbnek a cystas fibrózist, mégis úgy tanultam róla, mint akinek az élete múlik rajta. Gőz erővel vetettem bele magam a tanulásba, úszkáltam a sok információ között, kihívásként éltem meg, hogy tehetek valamit, amiért még szerethetőbbé válok. Most pedig egy vékony szelete sincs meg ennek az energiának, nem érzek elég erőt magamba, hogy csak magamért tegyek meg bármit. Pedig most is szeretném, még most is ugyan azok az álmok, célok lebegnek a szemeim előtt, mint régen, mégis eltűnt belőlem valami.
Teljesíteni akarok valakiért, de amíg nincs senki,akiért nap mint nap felkelhetek, addig nem érzem teljesnek magam.
Önző módon kapaszkodnék az emberekbe, keresem az újabbnál újabb kapcsolatokat, abba bízva, hogy köztük megtalálhatom azt az embert, aki engem előre vihet és én is őt.
Ahogy telik az idő, egyre jobban formálódik előttem a kép, hogy pontosan kire és mire is vágyom, így sajnos egyre magasabbra kerül az a bizonyos létra. Nem akarok hazudni, fontosak nekem is a külsőségek, ahogy a legtöbb embernek szintén. Nem hiszek teljes mértékben abban, hogy ha egy embernek elég szerethető a személyisége, akkor el lehet vonatkoztatni a külsejétől. Biztosan sokat tud szépíteni rajta, de azért királyfit egy csúnya pasiból se varázsol a belső szépség. Még most sincs igazi zsánerem, nem tudom azt mondani, hogy egy bizonyos karakter tetszik nekem, de most már tudom, hogy a megnyerő külső mellé milyen belsőt is keresek. Fontos, hogy értelmes legyen, hogy lehessen vele beszélgetni, érezzem mellette azt, hogy akármi is érdekel engem, ő is szívesen beszélget bármiről. Legyen a szavak embere és egyben udvarias. Ha jobban belegondolok egy férfi gésát szeretnék magamnak :D
Ilyennek láttam Magányt is, Harit is, meg most a boci szemű srácot, amiből már tuti nem lesz semmi, de legalább van kin gondolkoznom.
Anyu beleolvasott a Nana első kötetébe és megállapította, hogy olyan vagyok, mint Hachi... :D
Hát igen, minden gondolatom sajnos a szerelem körül jár, ahelyett, hogy mindent csak magamért tennék. Nem tudok nyugton maradni, mindig kell, hogy legyen valaki mellettem.
Félek egyedül...
De ez a kis bevezető után, aminek értelme nincs, le is írom a lényeget :D
Rájöttem, hogy nekem nem is egyértelműen a szeretet hiányzik az életemből, mert van aki szeret, van akit szerethetek. Igaz nem szerelemről van szó, de mégis van aki felhív, hogy elmondja, hogy mi van vele, van akivel esténként beszélgetek, van olyan ember, akit tényleg érdekel, hogy mi van velem és nem csak felszínesség miatt, hanem, mert tényleg szeret.
Persze hiányzik a szerelmes is, az ölelések, hogy valakihez hozzábújhatok, de legfőképpen a motiváció hiányzik. Engem egy kapcsolat előre visz, ha jó az a kapcsolat, ha nem, de van kiért dolgoznom. Ha arról van szó, akkor azért tanulok, hogy a másikkal aludhassak a sikeres vizsga után, vagy csak azért, hogy örömet okozzak neki, hogy büszke legyen rám. Magamért nem tudom megtenni ugyan ezt. Most nincs kiért küzdenem, nincs kinek bizonyítanom. Ülök egyedül napközben a szobámban és tanulok, de hiába bámulom a sok latin szót, egyszerűen nem érdekel. Pedig máskor se tartottam érdekesebbnek a cystas fibrózist, mégis úgy tanultam róla, mint akinek az élete múlik rajta. Gőz erővel vetettem bele magam a tanulásba, úszkáltam a sok információ között, kihívásként éltem meg, hogy tehetek valamit, amiért még szerethetőbbé válok. Most pedig egy vékony szelete sincs meg ennek az energiának, nem érzek elég erőt magamba, hogy csak magamért tegyek meg bármit. Pedig most is szeretném, még most is ugyan azok az álmok, célok lebegnek a szemeim előtt, mint régen, mégis eltűnt belőlem valami.
Teljesíteni akarok valakiért, de amíg nincs senki,akiért nap mint nap felkelhetek, addig nem érzem teljesnek magam.
Önző módon kapaszkodnék az emberekbe, keresem az újabbnál újabb kapcsolatokat, abba bízva, hogy köztük megtalálhatom azt az embert, aki engem előre vihet és én is őt.
Ahogy telik az idő, egyre jobban formálódik előttem a kép, hogy pontosan kire és mire is vágyom, így sajnos egyre magasabbra kerül az a bizonyos létra. Nem akarok hazudni, fontosak nekem is a külsőségek, ahogy a legtöbb embernek szintén. Nem hiszek teljes mértékben abban, hogy ha egy embernek elég szerethető a személyisége, akkor el lehet vonatkoztatni a külsejétől. Biztosan sokat tud szépíteni rajta, de azért királyfit egy csúnya pasiból se varázsol a belső szépség. Még most sincs igazi zsánerem, nem tudom azt mondani, hogy egy bizonyos karakter tetszik nekem, de most már tudom, hogy a megnyerő külső mellé milyen belsőt is keresek. Fontos, hogy értelmes legyen, hogy lehessen vele beszélgetni, érezzem mellette azt, hogy akármi is érdekel engem, ő is szívesen beszélget bármiről. Legyen a szavak embere és egyben udvarias. Ha jobban belegondolok egy férfi gésát szeretnék magamnak :D
Ilyennek láttam Magányt is, Harit is, meg most a boci szemű srácot, amiből már tuti nem lesz semmi, de legalább van kin gondolkoznom.
Anyu beleolvasott a Nana első kötetébe és megállapította, hogy olyan vagyok, mint Hachi... :D
Hát igen, minden gondolatom sajnos a szerelem körül jár, ahelyett, hogy mindent csak magamért tennék. Nem tudok nyugton maradni, mindig kell, hogy legyen valaki mellettem.
Félek egyedül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése