Egy kis összefoglaló az elmúlt pár napról :)
Ahhoz képest, hogy vizsgaidőszak van, mások ilyenkor folyamatosan tanulnak, otthon ülnek és ki se dugják az orrukat a szobájukból, én most is ugyan úgy élem az életem. Persze én is tanulok, mint a gép, de bele is hülyülnék, ha több mint egy hónapom csak a tanulásról szólna.
A "szerelmi életem" nem nagyon akar egyről a kettőre jutni. Azóta többször beszélgettem a boci szem sráccal facebookon, de mindig ő kezdeményezte a beszélgetést, próbálom nem annyira láthatóan kimutatni, hogy mennyire oda vagyok érte (így szegény családom és a barátnőim isszák meg a levét, hiszen teljesen nem tudom visszafogni magam, így nekik mondom el ezt úgy percenként ötször). Az elmúlt egy hétben háromszor találkoztunk bátyám munkahelyén, együtt "ebédeltünk" (mert ő nem ebédel, én pedig nem ott) hármasban a bátyámmal. De ennyi, nem hív el sehova, nem tesz utalást arra, hogy benne bármit is megmozgatnék.
De inkább hagyom is ezt a témát itt, mert abból semmi jó nem sülne ki, csak nyafogás és találgatás lenne, aminek sok értelme nincs, amíg nem tudok semmi konkrétat,csak a fejem fájdul meg tőle.
Megkaptam, hogy olyan vagyok, mint Hachi, ami teljesen igaz. Tényleg mindig beszélek, pattogok, pörgök és legfőképpen szerelmes vagyok :) Természetesen most még nem vagyok az, de nekem nem kell hozzá sok, jön egy isteni szikra és bumm már meg is történt, nem kell hozzá semmi konkrétum.
Bár már nem merek szeretni se annyira, annyi fájdalmas sebet cipelek még most is.
A szemem a gyűrűmre tapad. Nem, már tényleg nem azért hordom, mert Tőle van, hanem mert gyönyörű és tudom, hogy mostanában úgy se kapok ilyesmit. Nem akarom, hogy csupasz legyen a kezem.
Végre újra találkoztam barátnőmmel, még ha nem is volt hosszú idő, de legalább láttam, nem mintha nem beszélgetnénk minden egyes nap, de nagyon jól esett.
Még mindig felé megyek német órára, fájdítom a szívem, nyitva volt az erkély ajtó, tehát már itthon van.
Nézem mindig a házát, de már nem értem, hogy miért, nem szeretnék már újra vele lenni. Nem tettem magam rajta túl, de már belátom, hogy nem lenne semmi értelme, nem is tudnám már félelem nélkül szeretni.
Igazán mást se, mert most nagyon sok idő kell majd, hogy valakiben igazán megbízzak, de tudom, hogy képes lennék rá, ezért nem ijedek meg az újdonságoktól.
Szombaton elmentünk névrokon barátnőmmel és még egy csajszival inni. Bebizonyítottam ismételten, hogy mennyire életképtelen vagyok. Csinosan felöltözve vártam a buszt, ami csak nem akart jönni.Egy pasikkal teli kocsi megállt mellettem, megkérdezték, hogy helyi lány vagyok-e? Mondom igen, gondoltam csak egy utcát keresnek. Az anyósülésen ülő srác hatalmas mosollyal megköszönte, közölte a haverjaival, hogy megnyerte a fogadást, igenis laknak az én falumban is szép lányok. Ez azért jól esett. Egy ismeretlen, de nagyon jó fej csajszi is odajött a buszmegállóba és felvilágosított, hogy akár haza is mehetek, mivel az a busz nem fog jönni, hiszen csak is munkanapokon jön. Haza nem volt kedvem menni, várni a következő buszra még egy órát szintén nem a kedvenc tevékenységeim közé tartozik, ezért az ismeretlen lánnyal kitaláltuk, hogy majd stoppolunk. Két ilyen szép lánynak csak nem tudnak ellen állni a felénk jövő autósok. A legszebb mosolyunkkal magabiztosan tartottuk ki a a hüvelykujjunkat, ami rendszerint a középsőre váltott, amint elhaladt mellettünk egy kocsi. Végül csak felvettek minket, így nem kellett a hidegben, enyhén lenge öltözetben fagyoskodnom egy órát.
Jó volt találkozni a csajokkal, panaszkodhattunk egymásnak, hatalmasakat nevettünk, vízi hullán napoztunk (hiszen, ha belefolytjuk a barátnőnket a Tiszába, annak teste felfújódik, mi pedig matracként használhatjuk, igen tudom, hogy nem vagyunk normálisak), megvitattuk, hogy ki éppen kibe szerelmes, közösen szidtuk az exeket, hogy lehettek ennyire hülyék, hogy a főnyereményeket ennyire könnyen dobták az aknába.
Felvidított, hogy nem csak én vagyok ezen a bolygón ennyire tökéletlen, jó érzés ez a társas magány. Hiszen együtt vagyunk, jókat nevetünk, élvezzük egymás társaságát, mégis érezzük a szívünk mélyén, hogy ugyan olyan egyedül vagyunk, még ha egy kis időre társaságra is lelünk egymásban.
Nekem mondjuk van alvótársam is, hiszen itt van nekem a sünim, aki nem hagyja, hogy végig aludjak egy éjszakát. hát nem teljesen olyan, mintha valakivel együtt aludnék? Na jó, valljuk be, korántsem az igazi.
A héten volt egy nem túl sikeresnek mondható vizsgám, kiderült, hogy nem kell tipmixet vennünk, mert nem tudok jól tippelni, de még a Dómba se kell elmenni mondani egy hááálelúúúját.
Valószínűleg ez a vizsga annyira szeret engem, hogy nem tud elengedni, még egyszer még látni akar. Remélem a következő randinkon végleg le tudjuk zárni a kapcsolatunkat.
Ahhoz képest, hogy vizsgaidőszak van, mások ilyenkor folyamatosan tanulnak, otthon ülnek és ki se dugják az orrukat a szobájukból, én most is ugyan úgy élem az életem. Persze én is tanulok, mint a gép, de bele is hülyülnék, ha több mint egy hónapom csak a tanulásról szólna.
A "szerelmi életem" nem nagyon akar egyről a kettőre jutni. Azóta többször beszélgettem a boci szem sráccal facebookon, de mindig ő kezdeményezte a beszélgetést, próbálom nem annyira láthatóan kimutatni, hogy mennyire oda vagyok érte (így szegény családom és a barátnőim isszák meg a levét, hiszen teljesen nem tudom visszafogni magam, így nekik mondom el ezt úgy percenként ötször). Az elmúlt egy hétben háromszor találkoztunk bátyám munkahelyén, együtt "ebédeltünk" (mert ő nem ebédel, én pedig nem ott) hármasban a bátyámmal. De ennyi, nem hív el sehova, nem tesz utalást arra, hogy benne bármit is megmozgatnék.
De inkább hagyom is ezt a témát itt, mert abból semmi jó nem sülne ki, csak nyafogás és találgatás lenne, aminek sok értelme nincs, amíg nem tudok semmi konkrétat,csak a fejem fájdul meg tőle.
Megkaptam, hogy olyan vagyok, mint Hachi, ami teljesen igaz. Tényleg mindig beszélek, pattogok, pörgök és legfőképpen szerelmes vagyok :) Természetesen most még nem vagyok az, de nekem nem kell hozzá sok, jön egy isteni szikra és bumm már meg is történt, nem kell hozzá semmi konkrétum.
Bár már nem merek szeretni se annyira, annyi fájdalmas sebet cipelek még most is.
A szemem a gyűrűmre tapad. Nem, már tényleg nem azért hordom, mert Tőle van, hanem mert gyönyörű és tudom, hogy mostanában úgy se kapok ilyesmit. Nem akarom, hogy csupasz legyen a kezem.
Végre újra találkoztam barátnőmmel, még ha nem is volt hosszú idő, de legalább láttam, nem mintha nem beszélgetnénk minden egyes nap, de nagyon jól esett.
Még mindig felé megyek német órára, fájdítom a szívem, nyitva volt az erkély ajtó, tehát már itthon van.
Nézem mindig a házát, de már nem értem, hogy miért, nem szeretnék már újra vele lenni. Nem tettem magam rajta túl, de már belátom, hogy nem lenne semmi értelme, nem is tudnám már félelem nélkül szeretni.
Igazán mást se, mert most nagyon sok idő kell majd, hogy valakiben igazán megbízzak, de tudom, hogy képes lennék rá, ezért nem ijedek meg az újdonságoktól.
Szombaton elmentünk névrokon barátnőmmel és még egy csajszival inni. Bebizonyítottam ismételten, hogy mennyire életképtelen vagyok. Csinosan felöltözve vártam a buszt, ami csak nem akart jönni.Egy pasikkal teli kocsi megállt mellettem, megkérdezték, hogy helyi lány vagyok-e? Mondom igen, gondoltam csak egy utcát keresnek. Az anyósülésen ülő srác hatalmas mosollyal megköszönte, közölte a haverjaival, hogy megnyerte a fogadást, igenis laknak az én falumban is szép lányok. Ez azért jól esett. Egy ismeretlen, de nagyon jó fej csajszi is odajött a buszmegállóba és felvilágosított, hogy akár haza is mehetek, mivel az a busz nem fog jönni, hiszen csak is munkanapokon jön. Haza nem volt kedvem menni, várni a következő buszra még egy órát szintén nem a kedvenc tevékenységeim közé tartozik, ezért az ismeretlen lánnyal kitaláltuk, hogy majd stoppolunk. Két ilyen szép lánynak csak nem tudnak ellen állni a felénk jövő autósok. A legszebb mosolyunkkal magabiztosan tartottuk ki a a hüvelykujjunkat, ami rendszerint a középsőre váltott, amint elhaladt mellettünk egy kocsi. Végül csak felvettek minket, így nem kellett a hidegben, enyhén lenge öltözetben fagyoskodnom egy órát.
Jó volt találkozni a csajokkal, panaszkodhattunk egymásnak, hatalmasakat nevettünk, vízi hullán napoztunk (hiszen, ha belefolytjuk a barátnőnket a Tiszába, annak teste felfújódik, mi pedig matracként használhatjuk, igen tudom, hogy nem vagyunk normálisak), megvitattuk, hogy ki éppen kibe szerelmes, közösen szidtuk az exeket, hogy lehettek ennyire hülyék, hogy a főnyereményeket ennyire könnyen dobták az aknába.
Felvidított, hogy nem csak én vagyok ezen a bolygón ennyire tökéletlen, jó érzés ez a társas magány. Hiszen együtt vagyunk, jókat nevetünk, élvezzük egymás társaságát, mégis érezzük a szívünk mélyén, hogy ugyan olyan egyedül vagyunk, még ha egy kis időre társaságra is lelünk egymásban.
Nekem mondjuk van alvótársam is, hiszen itt van nekem a sünim, aki nem hagyja, hogy végig aludjak egy éjszakát. hát nem teljesen olyan, mintha valakivel együtt aludnék? Na jó, valljuk be, korántsem az igazi.
A héten volt egy nem túl sikeresnek mondható vizsgám, kiderült, hogy nem kell tipmixet vennünk, mert nem tudok jól tippelni, de még a Dómba se kell elmenni mondani egy hááálelúúúját.
Valószínűleg ez a vizsga annyira szeret engem, hogy nem tud elengedni, még egyszer még látni akar. Remélem a következő randinkon végleg le tudjuk zárni a kapcsolatunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése