Sütikének megszülettek a pici pöttyei, ezennel újra négyszeres nagymama lettem, és Ő is nagypapa...
Nagyon boldog vagyok, 4 hatalmas babácska született. Legalább ma történt valami jó is, ami kirázzon a mély "olyan rosszul vagyok" érzésemből.
Lehet, hogy hülye vagyok vagyok, de ma írtam neki egy sms-t, nem tudom, hogy mit is akartam ezzel, vagyis nagyon is jól tudom, hogy mit akarok, csak kár is húzogatnom magam előtt a mézes madzagot, ha csak csóválhatom érte a farkamat, meg nem kaphatom.
Olyan távolinkat tűnik az elmúlt 2 hét. Valahogy nem tudom már felidézni azt a két kék szemet se már, vagy csak nem akarom. Egy kapaszkodót kerestem valakiben, akit nem ismerek, azért hogy elfelejtsem a múltamat, vagy legalább kicsit színesebbé tegyem a jelenem. De mégis a 2 hetes múlt valahogy sokkal fakóbb az 5 hónaposnál. Hiába nincs már fent a falamon a kép, ha becsukom a szemem azonnal látom. Folyton a gyűrűmre pillantok, sokszor észre se veszem magam, hogy mosolyognom kell, ha azt babrálom. Már nem alszok Bruminszkij Tomoya kunnal, pedig nagyon szeretném őt is átkarolni, legalább ennyit éreznék belőle, de éppen eléggé kínzom már magam így is.
Én őszintén, próbáltam kitépni a helyéről, de hát annyira befészkelte már oda magát, ha nem gondolnék rá pár napig, akkor jó nagyot rúg a bal pitvarba, hogy ébresztő, itt vagyok én is!
Ma azt mondták nekem, hogy tárjam ki a szívem. Jelentem, nyitva áll! De nem kopog az ajtaján senki. Lehet, hogy ha bekukucskálnak rajta, akkor látják, hogy kicsi már ott a hely? bár van aki két kézzel is veri, de őt én nem akarom oda engedni, rossz ajtón kopogtat. Akkor, lehet, hogy még sincs az nyitva? De igen, csak nem mindenkinek.
Felzaklatott az sms. Az ÖVÉ. Mert igen, kaptam. Bár nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek? Már egyikhez sincs kedvem.
2 hónap után megtört a jég, bár tudom, hogy ettől nem kell bizakodnom, mert már minden reménytelen, de már nem vagyok letiltva :) Most pedig folyamatosan hallgatom a face csipogását, hátha ő jelölt vissza...
Már nem folyton mosolygok, nem akarok álarcot viselni. Bár lehet, hogy jobb volt úgy...
Nem merek aludni éjszakánként. Félek attól, amit álmomban látok. Felváltva vannak rémálmaim, és szép álmaim. De egyik sem jobb. nincs nagyon olyan amiben Ő ne szerepelne. Nem merem lehunyni a szemem, mert nem akarok reggel úgy ébredni, hogy megint Vele voltam, ha ébren nem lehet mellettem. Mindig leizzadva ébredek, párnám könnyel áztatott....
Ha a lelkembe néznél, már tényleg csak egy zagyvaságot látnál, tele fájdalommal, kínnal, sírással, megbánással, haraggal, némi hülyeséggel és rengeteg szeretettel.
De még jó, hogy senki se lát igazán bele :)
Köszönöm, hogy vannak barátaim, hogy "kihipózták a sünimet", hogy elvont képet küldenek magukról, hogy jobb kedvre derüljek. Nem tudom, mi lenne velem nélkületek.
Szkíííííí
Nagyon boldog vagyok, 4 hatalmas babácska született. Legalább ma történt valami jó is, ami kirázzon a mély "olyan rosszul vagyok" érzésemből.
Lehet, hogy hülye vagyok vagyok, de ma írtam neki egy sms-t, nem tudom, hogy mit is akartam ezzel, vagyis nagyon is jól tudom, hogy mit akarok, csak kár is húzogatnom magam előtt a mézes madzagot, ha csak csóválhatom érte a farkamat, meg nem kaphatom.
Olyan távolinkat tűnik az elmúlt 2 hét. Valahogy nem tudom már felidézni azt a két kék szemet se már, vagy csak nem akarom. Egy kapaszkodót kerestem valakiben, akit nem ismerek, azért hogy elfelejtsem a múltamat, vagy legalább kicsit színesebbé tegyem a jelenem. De mégis a 2 hetes múlt valahogy sokkal fakóbb az 5 hónaposnál. Hiába nincs már fent a falamon a kép, ha becsukom a szemem azonnal látom. Folyton a gyűrűmre pillantok, sokszor észre se veszem magam, hogy mosolyognom kell, ha azt babrálom. Már nem alszok Bruminszkij Tomoya kunnal, pedig nagyon szeretném őt is átkarolni, legalább ennyit éreznék belőle, de éppen eléggé kínzom már magam így is.
Én őszintén, próbáltam kitépni a helyéről, de hát annyira befészkelte már oda magát, ha nem gondolnék rá pár napig, akkor jó nagyot rúg a bal pitvarba, hogy ébresztő, itt vagyok én is!
Ma azt mondták nekem, hogy tárjam ki a szívem. Jelentem, nyitva áll! De nem kopog az ajtaján senki. Lehet, hogy ha bekukucskálnak rajta, akkor látják, hogy kicsi már ott a hely? bár van aki két kézzel is veri, de őt én nem akarom oda engedni, rossz ajtón kopogtat. Akkor, lehet, hogy még sincs az nyitva? De igen, csak nem mindenkinek.
Felzaklatott az sms. Az ÖVÉ. Mert igen, kaptam. Bár nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek? Már egyikhez sincs kedvem.
2 hónap után megtört a jég, bár tudom, hogy ettől nem kell bizakodnom, mert már minden reménytelen, de már nem vagyok letiltva :) Most pedig folyamatosan hallgatom a face csipogását, hátha ő jelölt vissza...
Már nem folyton mosolygok, nem akarok álarcot viselni. Bár lehet, hogy jobb volt úgy...
Nem merek aludni éjszakánként. Félek attól, amit álmomban látok. Felváltva vannak rémálmaim, és szép álmaim. De egyik sem jobb. nincs nagyon olyan amiben Ő ne szerepelne. Nem merem lehunyni a szemem, mert nem akarok reggel úgy ébredni, hogy megint Vele voltam, ha ébren nem lehet mellettem. Mindig leizzadva ébredek, párnám könnyel áztatott....
Ha a lelkembe néznél, már tényleg csak egy zagyvaságot látnál, tele fájdalommal, kínnal, sírással, megbánással, haraggal, némi hülyeséggel és rengeteg szeretettel.
De még jó, hogy senki se lát igazán bele :)
Köszönöm, hogy vannak barátaim, hogy "kihipózták a sünimet", hogy elvont képet küldenek magukról, hogy jobb kedvre derüljek. Nem tudom, mi lenne velem nélkületek.
Szkíííííí
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése