Több mint fél éve el akarok futni az érzéseim, önmagam elől,de hiába is próbálkoztam, mindig hiábavaló volt. Hiszen lehetetlen elfutni lélek nélkül, a testem hiába akartam irányítani, hogy rohanjon, ha a lelkem a fájdalomtól megbénult, nem volt ami mozgasson, ami hajtson előre, lábak nélkül képtelenség járni is. Hiába is erőlködtem mindig, önmagunkat nem lehet legyőzni azáltal, hogy csak a rothadt szaros falakra próbálunk szép, friss, rózsaszín meszet kenni, azt remélve, hogy a szép új burkolt alól nem érződik ki az alatta való romlott réteg bűze.
Magamra akartam erőltetni új érzéseket szinte lényegtelenül, hogy ki iránt, a fő az volt, hogy szeressek valakit.
De addig nem lehet bárkit is szeretni, amíg ott motoszkál még a másik.
Most érthetetlenül nézek szembe a múlttal. Mi volt a Törpében az ami ennyire megbénított, leláncolt? Hiszen attól, hogy valaki nem normális, még nem lesz különleges.
Szépen lassan, egyenként levettem azokat a ruhadarabokat róla, amiket csak én aggattam rá minden indok nélkül, ami miatt különbnek láttam őt, mint a többit.
Most hogy látom magam előtt csupaszon, csakis önmagát, már nem érzek iránta semmi szépet, csak egy Törpét látok, aki bárki mögött elbújhat.
Hiszen akármennyire is igyekezett, hogy kevesebbnek lássam magam, hogy az önbecsülésem a béka seggét csókolgassa, hogy csúnyának és nem szerethetőnek lássam magam, már tudom, hogy én egy Óriás vagyok.
Csak ezt nem akarta hogy lássam, hogy tudjam magamról, mert akkor simán el tudtam volna taposni.
Ha most belenézek a tükörbe, újra önmagamat látom. Nem azt a meggyötört árny szellemet, aki egykor miatta voltam.
Tudom, hogy ehhez arra volt szükségem, hogy magamba mélyedjek, hogy újra és újra körbejárjam az érzéseimet.
Persze kellett ehhez nagy segítség is, hogy mögöttem álljon a család és Te Nana. Hiszen Hachiko nem lehet teljes nélküled :)
Kellett az, hogy felkarolj, hogy nevessünk, hogy estéket végig beszéljünk, hogy egymást támogassuk, hogy érezzem azt, hogy van aki segít, de én is tudok neked adni.
Biztos vagyok benne, hogy te felgyorsítottad a folyamatot.
Most már el tudnék futni, rohanhatnék, szárnyalhatnék, messze járhatnék, hiszen a lélek rehabilitációja-bátran kijelenthetem-sikeres volt. De már nem akarok elmenekülni. Egészséges lélekkel már tudok mosolyogni a jelenen is, értékelni tudom a pillanatot és a legfontosabb: tudok szeretni, szerelmesnek lenni.
Akkor meg miért mennék is el?! :)
Magamra akartam erőltetni új érzéseket szinte lényegtelenül, hogy ki iránt, a fő az volt, hogy szeressek valakit.
De addig nem lehet bárkit is szeretni, amíg ott motoszkál még a másik.
Most érthetetlenül nézek szembe a múlttal. Mi volt a Törpében az ami ennyire megbénított, leláncolt? Hiszen attól, hogy valaki nem normális, még nem lesz különleges.
Szépen lassan, egyenként levettem azokat a ruhadarabokat róla, amiket csak én aggattam rá minden indok nélkül, ami miatt különbnek láttam őt, mint a többit.
Most hogy látom magam előtt csupaszon, csakis önmagát, már nem érzek iránta semmi szépet, csak egy Törpét látok, aki bárki mögött elbújhat.
Hiszen akármennyire is igyekezett, hogy kevesebbnek lássam magam, hogy az önbecsülésem a béka seggét csókolgassa, hogy csúnyának és nem szerethetőnek lássam magam, már tudom, hogy én egy Óriás vagyok.
Csak ezt nem akarta hogy lássam, hogy tudjam magamról, mert akkor simán el tudtam volna taposni.
Ha most belenézek a tükörbe, újra önmagamat látom. Nem azt a meggyötört árny szellemet, aki egykor miatta voltam.
Tudom, hogy ehhez arra volt szükségem, hogy magamba mélyedjek, hogy újra és újra körbejárjam az érzéseimet.
Persze kellett ehhez nagy segítség is, hogy mögöttem álljon a család és Te Nana. Hiszen Hachiko nem lehet teljes nélküled :)
Kellett az, hogy felkarolj, hogy nevessünk, hogy estéket végig beszéljünk, hogy egymást támogassuk, hogy érezzem azt, hogy van aki segít, de én is tudok neked adni.
Biztos vagyok benne, hogy te felgyorsítottad a folyamatot.
Most már el tudnék futni, rohanhatnék, szárnyalhatnék, messze járhatnék, hiszen a lélek rehabilitációja-bátran kijelenthetem-sikeres volt. De már nem akarok elmenekülni. Egészséges lélekkel már tudok mosolyogni a jelenen is, értékelni tudom a pillanatot és a legfontosabb: tudok szeretni, szerelmesnek lenni.
Akkor meg miért mennék is el?! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése